2016. május 28., szombat

KIKKEL NEM AKARUNK EGYÜTTÉLNI?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.05.27.


Orbán Viktor és rasszista bűnszervezete azzal kampányol a menekültek befogadása ellen, hogy "jogunk van eldönteni, hogy kikkel akarunk együttélni". A magyar ember nem gondolja végig, hogy ez mit jelent, s azonnal rávágja, hogy bizony jogunk van. Szalad népszavazni, hogy neki ne mondja meg senki.

Miután sikeresen eldöntötte, hogy nem akar együttélni az életveszély elől menekülőkkel, mert azoknak más a vallásuk, a származásuk, a bőrük színe, amelyekben a kormány propagandája miatt veszélyeket lát, meg is barátkozott a gondolattal, hogy neki joga van eldönteni, kikkel akar együttélni. Menekültekkel nem akar, azoknak vágják el a torkát, vagy dögöljenek meg a gyerekeikkel együtt, ahol akarnak.

Ezután valaki kitalálja, hogy ő nem akar cigányokkal együttélni. Népszavazás sem kell hozzá, hogy a többség egyetértsen vele. Akkor a cigányokat ki lehet költöztetni a faluból, a városból, az országból, esetleg lehet gondolkodni, hogy ha az nem lehetséges, akkor hol lehetne koncentrálni őket. Senki nem mondhatja meg, hogy kikkel éljünk együtt.

Ha ez sikeresen megtörtént, lehet egy teljesen jogos felvetés, hogy a muszlimok rokonai éppen olyan idegenek, a vallásuk is, a származásuk is. Soros ültette a nyakunkra őket, akiket egyszer már próbáltunk eltüntetni, de nem sikerült. A menekültek és a cigányok után jöhetnek a zsidók, aztán érdemes lenne a homokosokat is elpaterolni valahova, mert hát ki akar együttélni egy homokossal, ugyebár? És nekünk jogunk van eldönteni, hogy kikkel élünk együtt. De ezzel még nincs vége. Akarsz te egy szlovákkal és egy románnal együttélni? Kötelezhet engem Brüsszel, Soros vagy bárki arra, hogy a szőröstalpúakkal együttéljek? Na, ugye, hogy nem...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.