KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Aczél György
2016.05.21.
Az alábbiakat most, május 19-én tették fel a facebookra az orosházi DK-sok:
Évekkel ezelőtt Simonka György, dél-békési fideszes képviselő kitalálta, hogy a térság több települését egyesítve háztáji gazdaságokat hoznak létre, amelyben a többnyire munkanélküli lakók megtermelhetik a maguk számára szükséges terményeket, állatokat. Ehhez a Belügyminisztérium mintegy egymilliárd forintos támogatást adott. Azóta azonban kiderült, átverés volt az egész. A megtermelt és eladott termények értékes alig érte el a százmillió forintot, a bérköltség ennek négyszerese, a szükséges eszközök pedig két és fészeresébe kerültek.
Persze, fideszes módra ugyan az egész projekt tönkrement, de jól jártak Simonka cégei, rokonai és barátai. Ugyanis a termeléshez szükséges befektetések és ezek állami támogatása náluk landolt. Elindult tehát egy ötlet, hogy családok százai termeljék meg a létükhöz szükséges élelmet és még el is adhassanak, de de családok százai helyett Simonka családja járt jól. A botrányos történetben interpelláltunk a Parlamentben, és tegnap Varju László a Belügyminisztériumban tájékozódott az iratokból.
A Demokratikus Koalíció nem hagyja annyiban az dél-békési emberek tönkretételét. Varju László a helyszínen folytatja a vizsgálatot és ha a bűncselekmény gyanúja beigazolódik, megtesszük a szükséges lépéseket.
És ma emlékeztetett engem a facebook az egyik kétéves cikkemre (amit annak idején nem sikerült eladni, csupán olvasói levélként tettek közzé)...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.