2016. május 27., péntek

KERESZT ÉS FOCI, AVAGY FUTBÓLIA FOGADJA DUKA BÍBOROST

GÉPNARANCS BLOG
Szerző: Kinyo Norbert
2016.05.26.


A Szent Márton év legnagyobb egyházi eseménye lesz a július 9-10-én a szombathelyi emlékműdombon megrendezendő Szent Márton-találkozó, amely a foci Eb döntőjével zárul.

2016-ot Szent Márton emlékévnek nyilvánította a magyar kormány a Savariában (a mai Szombathelyen) 1700 éve, 316-ban született Tours-i Szent Márton, Magyarország egyik védőszentje emlékére és tiszteletére.

A nagy dérrel-durral beharangozott
Szent Márton év legnagyobb durranása Ferenc pápa magyarországi látogatása lett volna. Áder János köztársasági elnök két és fél évvel ezelőtt járt a Vatikánban, ahol fogadta őt a Szentatya, majd bejelentették a tervezett látogatást is.

2016-ban Magyarországra látogat Ferenc pápa

„A környezetvédelemnek megválasztása óta kiemelt figyelmet szentelő egyházfő a magyar államfőnek elmondta, hogy a víz kérdéséről enciklikát tervez kiadni. A magyar államfő azt kérte a pápától, támogassa mindazon szakértőket, kutatókat, tudósokat és politikusokat, akik ezzel foglalkoznak. Áder elmondta, hogy a magyar katolikus püspöki karral egyeztetve, meghívta Ferenc pápát 2016-ban Magyarországra. A pápa elfogadta a meghívást.”

Persze az akkor még teljes mellszélességgel kormánypárti Magyar Nemzet – az MTI segítségével – már akkor is csúsztatott, hiszen kiderült, hogy Ferenc pápa hivatalosan nem fogadta el a meghívást...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.