Szerző: matelencse
2016.05.01.
...az iskola/óvoda olyan számomra, mint:
A napkelte. Új nap, új kihívás, új lehetőség, új lendülettel. Igaz, az iskola mellett laktam, de minden reggel megcsináltam a sminkemet, a hajamat, hordtam ékszereket, felöltöztem szépen. Nem drága ruhákba, de úgy akartam minden reggel bemenni a gyerekek közé, mintha skatulyából húztak volna ki. Mindig hamarabb voltam bent, mint ők, mindig előre köszöntöttem őket, felírtam a táblára éppen, amit kellett, szerettem volna, ha én vagyok az a valaki a gyerekeknek, a tanítójuk, akikre ránéznek, és... Érzik ezt a gyerekek! Szerettem mindig így megjelenni, még ha csúnya voltam is, feltettem valamit magamra, ami szép volt, ami tetszhetett nekik! A gyerekek ezt észrevették, volt olyan kislány, aki elhozta az anyukája nyakláncát vagy medálját, mert látta, hogy én ezeket szeretem! De máskor is kaptam brossokat, nyakláncokat ajándékba! A tantermet is igyekeztem kellemessé varázsolni, vittem be virágot, terítőket, függönyt (az első iskolámban, ahol kezdtem, és hat évet tanítottam, furcsán néztek rám emiatt) a falat is díszítettem. A gyerekek a fél napjukat ott töltik, szerettem volna ha kellemes, jó hely a termük.
...a gyerek olyan számomra, mint:
A bimbó. Kinyílik. Mindig fel kell magamhoz őket emelni, nem lefelé nézni. Úgy beszélni vele, mintha felnőtt lenne, nem szabad lenézni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.