Szerző: D. Kovács Ildikó
2015.05.05.
Bár a kórházi fertőzéses járványok száma 2014-re jelentősen lecsökkent, az antibiotikumoknak ellenálló kórokozók által okozott fertőzések száma a háromszorosára nőtt. Az Országos Epidemiológiai Központ honlapján elérhető adatok hiányosnak tűnnek. A magyar kórházak járványügyi helyzetét bemutató infografikáink második része.
Ahogy arról már korábban írtunk, egy 2013-as tanulmány szerint a többszörösen ellenálló baktériumok által okozott fertőzések egyre gyakoribbak a magyar kórházakban, a legtöbb fertőzést a megyei és a nagy fővárosi kórházakban regisztrálták. Az elhunytak száma ezres nagyságrendű volt már 2005 – 2010 között is.
Ugyan 2004 óta kötelező módon minden kórháznak adatot kell szolgáltatnia az NNSR számára a kórházi fertőzéssel kapcsolatos járványokról, a multirezisztens, vagyis az antibiotikumoknak többszörösen ellenálló kórokozók (MRK-k) által okozott kórházi fertőzésekről és a kórházi véráram fertőzésekről.
Ezek a tanulmányok 2007-2014-es évekre vonatkozóan elérhetők az Országos Epidemiológiai Központ honlapján, ám elemzésük több szempontból is nehézkes. Egyrészt leginkább a szakmának íródtak, ezt tükrözi a nyelvezet is, másrészt az éves jelentésekben szereplő mutatók időnként megváltoznak, egyes adatok kimaradnak, így a jelentések nehezen összehasonlíthatók. Most további infografikákon mutatjuk meg a legfontosabb számokat.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.