ÖSSZKÉP BLOG - MAGYAR VIDÉK
Szerző: SAFFER ZSUZSANNA
2016.05.05.
Miként képes egy hátrányos helyzetű falu fordítani a sorsán? A Tolna megyei kistelepülésen elindult változásokról, a továbblépés irányairól és a közösségi összefogás erejéről, az egymásra figyelés fontosságáról beszélgettünk Németh Nándorral, a gyulaji születésű településfejlesztési szakemberrel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat régióvezető-helyettesével.
Gyulaj apró falu, Dombóvártól nem messze, a róla elnevezett erdő szélén. Ezernél alig többen lakják, de mára a népességfogyás megállt. Akárcsak a többi hátrányos helyzetű dunántúli kistelepülésen, itt is sok a munkanélküli, a gyerekeknek nemigen van reális jövőképe és a közösségi összetartás, egymás elfogadása is lehetne erősebb.
Nagyjából egy évtizede azonban elkezdődött valami, érzékelhetően megváltozott a falu élete. Felismerték, hogy baj van és azt is, hogyan lehet azt apránként orvosolni. Gyulaj bebizonyította, hogy képes fordítani a sorsán.
Ehhez persze intézményi összefogásra, közös gondolkodásra és még több közös munkára van szükség, amiben Németh Nándor is kulcsszerepet vállalt. A Gyulajról származó geográfus az akadémiai szférában töltött évek után szülőfalujába visszatérve segíti a helyi élet szervezését és a település fejlődését.
Hogyan kezdődött a Gyulaj-projekt?
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.