Szerző: Fekete Szilvi
2016.05.21.
Egy nap felébredsz és arra jutsz, hogy Angliába kellene menni. Természetesen ezt a döntést sok minden megelőzi, és megannyi intézkedéssel is párosul, de végső soron egy a vége: felszállsz a repülőre, viszed a kis cókmókod, megérkezel, ismerkedsz a várossal, állást keresel és azért jó lenne valahol aludni is. A helyzet az, hogy akik eddig megtették ezt a lépést, javarészt az első tipikusnak mondható albérletben találták magukat, amit mi már csak úgy hívunk: tömegszállás.
Akinek már ismerős a szó, az érzés, annak már nem lesz meglepetés ez a pár bekezdés. Aki még csak most adja fejét a kivándorlásra, annak viszont hasznos olvasmány lehet, és ha kis szerencsével meg is fogadja az alábbi tanácsokat, talán még el is kerülheti ezt az áldatlan lakhatási helyzetet.
Én a párommal 2012 szeptemberében ébredtem így. Akkor még kis naivan a Google-ben talált Angliában és Magyarországon is “állomásozó” magyar irodák között szemezgettünk. Megállapodtunk az egyikkel, egész gördülékenyen mentek a dolgok, így november közepén már repültünk is Londonba...

ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.