ÁTLÁTSZÓ OKTATÁS BLOG
Szerző: atlatszooktatas
2016.05.22.
Pető András Főiskola (PAF) Villányi úti kollégiumának javítatlan hibáiról, zárhatatlan szobáiról és szerintük szigorú beléptetőrendszeréről írtunk korábban. Időközben viszont a kollégium bizottsága és vezetősége elé állították egyik forrásunkat. A valós problémák helyett leginkább a cikk megjelenéséről faggatták, majd megmondták neki, hogy intézze el: ne legyen cikk. Ezt követően már a saját szobájában keresték meg, megfélemlítették, és már a főiskolai oktatók is tudni akarják, kiről van szó.
Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy a PAF Villányi úti kollégiumában nem foglalkoznak a hallgatók által bejelentett hibákkal, és értékeik nincsenek biztonságban, azokat biciklizárral kellett védeni, a megjavított mosógépek pedig visítanak. Értesüléseink szerint több szobához csak többszöri megkeresésünk után lett kulcs, miközben a nemrég bevezetett beléptetőrendszeren mi is könnyű szerrel átsétáltunk. A házirend hat nappal közérdekű adatigénylésünk benyújtása és nyolc hónappal azután készült el, hogy a hallgatókkal aláíratták a bérleti szerződéseket. Az augusztusban aláírt szerződések már hivatkoztak az akkor még nem létező dokumentumra, és a hallgatókat ez alapján kívánja felelősségre vonni a főiskola...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.