Szerző: Christopher Adam
2016.05.27.
A napokban dönti el Magyarország Miniszterelnöksége, hogy pontosan kikből áll az a száz fős “hadsereg,” amely 9 hónapot tölthet majd a kanadai, amerikai és nyugat európai magyar közösségekben “hagyományőrzés” és “közösségépítés” címen. Fejenként havonta összesen 650 ezer forintot (több mint 3 ezer kanadai dollárt) kapnak az Orbán kormány kiküldöttjei az ún. Kőrösi Csoma Sándor Programon keresztül. Ezen felül szintén a magyarországi adófizető állja száz kormányzati delegált oda-vissza repülőjegyét és egyéb költségeit. Így a program összköltsége minimum 65 millió forintba kerül havonta a magyarországi adófizetőknek.
Hogy mit is tesznek az Orbán rendszer delegáltjai a nyugati magyar szórványságban? A program szerint:
- A szorvány közösség “szellemi gyarapodását, identitásának erősítését” segítik elő
- Hagyományőrzés és közösségépítés
- Közösségszervezés
De mielőtt megkezdhetik szolgálatukat külföldön, a Miniszterelnökség kemény kiképzésben részesíti embereit. A kiutazás előtt egy hétig tart az úgynevezett “oktatási szakasz”, amit az Orbán kormány szervez Budapesten. Aztán amiután hazaérkeznek a kormány képviselői nyugatról, legalább egy hétig tart a “záró szakasz.” Ekkor adják át részletes jelentéseiket és beszámolóikat a Miniszterelnökségnek.
Összesen 6-tól 9 hónapig végeznek szolgálatot a Miniszterelnökség számára külföldön és az első kiküldöttek 2016. szeptember 1-én érkeznek Kanadába, valamint az Egyesült Államokba...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.