Szerző: Jávor Benedek
2016.05.05.
Váratlan, senki által előre nem látott, és eddig elképzelhetetlen dolog történt: kiderült, hogy Lázár János hazudott.Na jó, a mondat első fele nem igaz. Az, hogy Lázár hazudik, pusztán annak a jele, hogy megszólalt. Az arcpirító, gátlástalan hazudozás amúgy a normál kormányzati ügymenet szerves része.
Ezúttal a lakossági épületfelújítási programok ügyében derült fény arra, hogy még annál is nagyobbat hazudtak, mint amit eddig gondoltunk. Tavaly ősszel tette emlékezetes bejelentését a kormány, hogy nem indít a lakosság számára elérhető, vissza nem térítendő támogatási programot az épületenergetika területén, ehelyett a rendelkezésre álló forrásokat kormányzati épületek felújítására költik. Lázár János a döntést azzal indokolta, hogy az ilyen programokat az EU nem teszi lehetővé. Hamar bebizonyítottam akkor, hogy ez természetesen nem igaz: az EU nem csak hogy lehetővé teszi, de kifejezetten prioritásként kezeli a lakossági programok elindítását. Miután lelepleződött a hazugság, a kormány nem tett több erőfeszítést arra, hogy megmagyarázza, miért is fosztja meg a lakosságot attól, hogy az uniós pénzekből végrehajtott épületfelújítások révén radikálisan csökkentse a rezsijét...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.