Szerző: Pályi Márk
2016.05.15.

A hangsúly itt az intézményesen van – életünket persze sokféleképpen alakíthatjuk, és időről időre beemelhetjük a keretei közé a cselekvést, a kötelezettségeink azonban ezt nem teszik tartósan lehetővé. Ugyanígy kerül a hangsúly a szabadságra is – a lakosság tagjaként eltöltött életünkben, amit tévesen „világnak” nevezünk, lehetőség van a boldogságra, a szabadságra azonban már sokkal kevésbé. A boldogság ugyanis nem azonos a szabadsággal, hanem azt a morális mintáknak és egyéb elvárásoknak való megfelelés adja meg – legyenek azok külső értékek vagy belső szükségleteink. Boldogok lehetünk tartósan, pont annyira, amennyire sérültek is lehetünk tartósan; a szabadság kereteivel ennyire permanensen azonban nem rendelkezhetünk.
Persze, az iskolában is megkötésekkel áll rendelkezésünkre ez a szabadság: az intézmény nem csak teret ad a cselekvésnek, hanem szerződésben is állunk vele, ez biztosítja a cselekvésünk értelmezhetőségét (keretek nélkül ugyanis, bármit csinálunk, értelmetlenné válna), de ez is korlátozza. Az iskola kereteinek való megfelelés pedig ugyanúgy boldogsághoz vezet, mint a felnőtt életünk szabályainak betartása. Mint minden boldogság, ez is tulajdonképpen a fogság boldogsága, vagy ahogy Kertész Imre mondaná, „a koncentrációs táboroké”. Ami igazán akkor válik láthatóvá, amikor az érettségi után egyedül a hiánya marad. Az iskola ezzel a kettősségével ugyanúgy a halálra tanít bennünket, ahogy annak idején Kertészt is – saját megfogalmazása szerint – a koncentrációs táborra készítette föl. De itt a halott időben a gondolkodók és az alkotók utólag megörökíthetik a cselekvés élő pillanatait...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.