Szerő: Zahír
2016.05.08.
A történetünk eleje olyan volt, mint a mesében. Minden jól alakult, a tervek alapján. Ami meg mégsem, az utólag igazolódott, hogy jobb is, hogy nem úgy lett. 2014 december elején eldöntöttük, hogy jöhet a baba. Mindezt abban a tudatban, hogy tinikorom vége felé két különböző orvos állította, hogy maximum 50 százalék az esélye, hogy gyerekem lehet. Abban maradtunk, hogy próbálkozunk, és ha sikerül, örülünk, ha nem, akkor meg nincs mit tenni, így is teljes az életünk kettesben.
Karácsony előtt kezdődött kéthetes szabink, de én szinte átaludtam. 13-15 órákat aludtam naponta, mégis nagyon fáradt voltam. Sejtettem, hogy valami van, de a tesztek negatívak lettek. Szilveszter napján, mielőtt elindultunk volna a házibuliba, jött egy gondolat, hogy tesztelni kéne. És lám-lám, POZITÍV! Na, basszus! Akkor innentől ez már komoly! A bulin senki nem szúrta ki, hogy nem iszom, éjfélkor mi már a családunkra koccintottunk. Eseménytelen terhesség volt, a fáradtság tartott 3-4 hónapig, de ennyi. Volt két ultrahang, és viszonylag kevés midwife konzultáció, ezeken mindig minden rendben volt. Szeptember 9-re voltam kiírva, azt terveztem, hogy július végéig dolgozom, az augusztus pedig a babára való készülődés lesz. Hát persze…
Tényleg befejeztem a munkát július utolsó péntekén. Kicsit túlhajtottam magam, egész héten rohangáltam, kapkodtam, hogy minden legyen kész. Alig híztam szerencsére, de ezen a héten (33. hét) kezdtem nagyon bevizesedni. Azt olvastam, hogy ez normális így a vége felé. Szóval pénteken búcsúebéd a cégnél, szombaton délelőtt pedig az esküvőnk. Sikerült belepasszírozni engem a ruhámba. (A pici pocakomnak bőven volt hely a ruha szabásának köszönhetően.) Szép szertartás volt, utána fotózkodtunk a parkban. Itt már nagyon nem volt őszinte a mosolyom, nagyon fáradt voltam kb. délben. Utána ebédeltünk, sétáltunk kicsit, majd mindenki hazament. Alig vártam, hogy átöltözhessek.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.