Szerző: PuPu
2016.04.28.
A mai poszt a nyugdíjas-korú embereké, akik - ha egészségük engedte - negyven évnél is többet gürcöltek, húzták az igát abban a hitben, hogy egyszer azért majd eljön az ő idejük is, eljön a nyugdíjas-kor, amikor majd reggel addig alhatnak, ameddig csak akarnak, lesz idejük a hobbyjukra, csendesen, de jó hangulatban élhetnek, míg meg nem halnak. A bátrabbak még abban is reménykedtek, hogy mire ők nyugdíjba mennek, addigra oda jutunk, hogy mint a német vagy angol nyugdíjas, ők is mehetnek világot látni, pihenni, szemlélődni, szórakozni.
Merthogy a nyugdíjas nem a halál előszobájában szeretne kegyelemkenyéren élni, hanem családja és jóbarátai körében, hasznosan, nyugodtan és értelmesen.
Na, ez nem jött össze neki, sajnos.
A fiatal nem gondol az öregségre, hiszen az az öregek problémája, ahhoz neki nem sok köze van - azon kívül, hogy szereti a nagymamáját, a nagyapját, esetleg.
Az elfoglalt és saját problémáikkal küzdő szülők mellett az unokák a nagyszülőktől kapják a feltétel nélküli szeretetet, nekik van idejük leülni velük beszélgetni, elmenni bicajozni, sétálni, velük ballagnak haza kézenfogva óvoda után - szóval elég szoros a kötődés, és ez nagyon jó dolog.
Ez az idős kor jutalma, és az idős ember utolsó ajándéka leszármazottainak, mely sokszor többet ér, mint a vagyon, habár az se baj, ha marad az utódoknak - legyen mit eltapsolni.
Azt szoktákl mondani,hogy az ember a gyermekeiben él tovább, de én azt hiszem, hogy az unokáiban méginkább, hiszen azt a kapcsolatot nem árnyékolják be nézetkülönbségek, hamarabb megy a megbocsátás és a megértés is könnyebb talán.
Ha az élet nem azt hozta volna, hogy idős emberek sokasága kiszolgáltatottá és megnyomorítottá vált, akkor talán nem is lenne baj, de a rendszerváltás itt is megtette a magáét, és amit az megkímélt, azta mai kurzus veri szanaszét...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.