Szerző: PuPu
2016.04.29.
Körülüljük az asztalt, aztán az asztalra feltálalják a sok finomságot, mi meg megcsodáljuk, kicsit élvezzük a küllemét, az illatát, aztán - gondosan mérlegelve hasunk befogadóképességét - sorra vesszük az előzetesen kiválasztott finomságokat, míg csak jól nem lakunk.
Aztán úgy jártunk, mint Józsi bácsi a műrepülés közben, mikor a nyakába szakadt, amit ijedtében a gatyájába produkált: erre azért nem számítottunk...
A kapitalizmusról anno meglehetősen sok randa dolgot mondtak, különösen az ötvenes években - emlegettek kizsákmányolást, munkanélküliséget, szegénységet, - elmondták, hogy a cseléd gyereke többnyire csak cseléd lehet, kitörni a társadalmi skatulyából szinte a lehetetlenséggel atáros - de senki nem hitt nekik, pedig csak el kellett volna beszélgetni a nagyszülőkkel.
Persze, a komcsik hazudnak, mert egy ilyen karakán magyar gyerekből minden lehetne, ha kapitalizmus lenne, hiszen magyarember ab ovo tehetséges, mindenhez ért, tele van vállakozó szellemmel, tárgyi ismeretei az eget verik.
Át akarnak ezek verni bennünket, hogy elvehessék a Rárót, meg kolhozba terelhessék a Riskát, meg különben is, az én életembe ne szóljon bele senki, ha én egyszer a tarhonyára tettem fel a sorsom, akkor én tarhonyát fogok vetni, ha belefeketedik is Lenin.
Én aztán nem fogok osztozkodni senkivel, ha egyszer lesz hat holdam, hát abból megélek parádésan, Még a Bukfenc is feketekávét fog inni reggelente!
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.