SÁNDOR MÁRIA ÉS AZ ÖRÖKÍTETT POLITIKAI CSELEKVŐKÉPTELENSÉG

KETTŐS MÉRCE
Szerző: Jámbor András
2016.04.14.

(Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

„Tehetetlen vagyok”, „mit csináljak, forradalmat?” – ezeket a kérdéseket tette fel Sándor Mária a Népszabadságnak adott interjújában, ahol elmagyarázta, miért kíván hátrébb lépni, és bejelentette, hogy akkor folytatja az ellenállást, ha április 15-én az egészségügyi dolgozók a tanárok mellé állnak.

Sándor Mária fenti kérdései a mieink is, és a teljes magyar társadaloméi. Ezek a kérdések nem másról árulkodnak, mint a politikai cselekvőképtelenségről, az ellenzéki stratégia hiányáról, a politikai tudás hiányáról. Mégis, a magyar sajtó úgy hozta le Sándor Mária sztoriját, illetve az ellenzéki véleményvezérek úgy élik meg, mintha itt a tehetetlenség érzésének, az elfáradásnak nem lenne mélyebb politikai alapja.

A tehetetlenség érzése ugyanis abból fakad, hogy nem látjuk a célt, és nem látjuk az oda vezető utat, nem látjuk, milyen eszközökre van szükség a cél eléréshez. A forradalomcsinálásról szóló elmélkedés pedig a végső elkeseredés megjelenítése a szövegben.

Ez a politikai cselekvésképtelenség, amely a stratégia-, eszköz- és célhiánnyal párosul, elég konkrét dolgokban mutatkozik meg. Sándor Mária (de mondhatnánk a tiltakozó tanárokat vagy a netadós tüntetések, sőt akár még a Milla szervezőit is) nem képes hálózatokat létrehozni, tartalommal feltölteni és működtetni azokat. Rendszert létrehozni a politikai céljaik érdekében. Sokszor még a célokat sem tudják kijelölni. Valójában egy mondatban Sándor Mária sem tudja megfogalmazni a saját politikai üzenetét, a tiltakozó tanároknál pedig láthattuk a 4, 12, valamint 25 pontot. (Önmagában nem azzal van a gond, hogy több pontos követeléseket fogalmaznak meg, de ezeknek mind egy, a társadalom egésze által átélhető, jól kommunikálható központi üzenetből kellene kinőniük)

ITT OLVASHATÓ