Szerző: Hajnal Márton
2016.04.19.
 |
| FOTO: MÁSZÁROS CSABA |
A gyakori összekacsintás, az aktuálpolitika legelemibb szinten való felmutatása és kiröhögése megerősíti a sztereotípiákat, anélkül, hogy lényegében megkérdőjelezné azokat.
Első jelenet. Egy sakktáblára emlékeztető padló, közepén egy szék, rajta Kovács Krisztián ül szemben a közönséggel. Primitíven és ingerülten szid valakiket, először azt hiszem, minket, nézőket, de hamarosan kiderül, hogy egy kamionsofőrt alakít, aki a teherautójára felmászó menekülteket átkozza. A menekültkérdés a színházban nem egészen újdonság (lásd a Studio K Határaink című előadását vagy Mundruczó Téli utazását). Ami itt azonban az első pillanattól kezdve más, hogy Scherer Péterék érzékenység vagy árnyaltság helyett, magukhoz híven, a humor felé billentik a mérleget. És nem csak a menekültekről van szó, hanem a médiáról, a CSOK-ról, a határon túli magyarokról, a földönkívüliekről zagyváló celebről és így tovább. A poénok nem mindig eredetiek vagy különösebben ütősek, de az egymás után pörgetett jelenetek és a gyakori, lekenyerező interakciók (például pálinka osztás) legalábbis végignézetik magukaT.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.