Szerző: Toadwart66
2016.04.02.
„Kereszténydemokrata kormány vagyunk. Sosem mondtuk, hogy a migráció egyenlő a terrorizmussal” (Szíjjártó a Foreign Policy-nek: Mi sose mondtuk, hogy a migráció egyenlő a terrorizmussal)
Ennek a határozott „sosem mondtuk”-nak a hatására néhány dél-baranyai faluban a helyiek menekülteknek nézték a lovas egyetemistákat. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tényleg nem adott ki közleményt, hogy a déli végeken mindenre elszánt lovascsapatok portyáznak. Magát az országos harci riadót azonban a felelőtlen kormányzat adta ki. Szerencse, hogy a bepánikolt lakosságnál nem volt lőfegyver, mivel mehettek volna egyből büntetést letölteni. Szíjjártó külügyminiszter ebben az esetben is az ártatlanságát hangoztatta volna, „Fanatizált lovakról soha nem is volt szó!” felkiáltással. A megrémült lakosság valószínűleg olvasott előtte valamit a tatárjárás rémtetteiről.
Szíjjártóval az a legnagyobb probléma, hogy semmiért sem hajlandó vállalni a felelősséget. Nagy vidáman beutazgatta a fél világot, miközben minden égtáj felé nyitott egy jót. Itt is, meg amott is felavatott néhány, veszteséget termelő kereskedőházat, itthon pedig megdicsérte magát. Az elért eredmények siralmasak, a költségek a közönséges halandók számára nem publikusak.
Egy nagyjából 2.000 km hatósugarú körben majdnem minden ország vezetőjét szép sorban lehazugozta. Ban Ki Mun, ENSZ főtitkár is megtudhatta végre magáról, hogy ő egy „bizarr és felháborító véleményt” képvisel, szemben a nagytiszteletű magyar külügyminiszterrel. Hatalmas szerencséje a világnak, hogy hazánk nem rendelkezik atomtöltetű robbanófejjel felszerelt interkontinentális ballisztikus rakétákkal. Füstölögne már körülöttünk minden. ..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.