Szerző: e_gabor
2016.04.28.
Ma hivatalosan is beadtam a Fellebbezést az Orczy-kerti fakivágások ellen. Kalandos volt.
Eddig vártam, hátha…, de mostanra bebizonyosodott, hogy a Kocsis Máté vezette Józsefvárosi Önkormányzat nem hajlandó képviselni a kerületiek érdekeit, az egészséges környezethez való jogot. Tehát képviselem én – ehhez szerencsére meg is van a jogalapom: az Önkormányzatokról szóló (2011. évi CLXXXIX.) törvény 32. § (1) pontja szerint „az önkormányzati képviselő a település (fővárosi kerület, megye) egészéért vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit”.
Mielőtt fellebbeztem volna, a Fakivágási Határozatban leírt jogommal szerettem volna élni: betekinteni a Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztályán (Városház u. 7.) a „vonatkozó iratanyagba”. De az illetékes osztályvezető azzal utasította ezt el, hogy erre csak akkor van mód, ha felhatalmazást hozok a Polgármestertől. Kocsis Mátétól. Nem tudtam eldönteni, hogy cinikus vagy viccel – mindenesetre komoly arccal mondta. Kértem, adja írásba, hogy megtagadja a betekintési jogot, de… megtagadta ezt is. Hétfőig ígérte, hogy visszajelez.
Szerencsére a fellebbezéshez így is van elég muníció (ha már lövész klub…), miután a Határozatot, ha nagy nehezen is, de kiadták pár napja, s hozzá intézett levelem nyomán a Zöldombudsman is kiállt az Orczy-kert fáiért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.