Szerző: L. Ritók Nóra
2016.04.03.
Furcsa kettősséget élek meg. Miközben a munkánk hatására sikeresen változik a kommunikáció a kis faluban, a társadalmunkban meg egyre durvább gyűlöletbeszéd terjed. Mindkettőt belülről látom.Amikor elkezdtem dolgozni a szegregátumban, az egymás közti kommunikáció rémes volt. A kezelhetetlen, indulattal teli reagálások, a másik leordítása, megalázása előtt rémülten álltam én is, számomra ez egy ismeretlen világ volt. Sokat kaptam belőle én is, volt, ami személyesen nekem szólt, de talán még durvább volt, amikor egymásnak rontottak, előttem. Sokszor éreztem úgy, hogy verekedés lesz, és én nem tudom megállítani.
A férfiak közötti konfliktusok voltak a legfélelmetesebbek. Ott nem volt mese, nem volt lecsendesítő módszer, csak az, ha az ember próbált távolabb kerülni tőlük. És a rendőrséget hívni, ha nem volt más kiút. A nők közötti cirkuszok inkább megbotránkoztatóak voltak nekem. Mert igen, volt köztük hajba-kapaszkodós, rémes, méltatlan verekedés is. És persze a gyerekek közt is gyakran, hiszen a minta megvolt otthonról, elég volt egy szó, és ugrottak is, borult a pad az iskolában, ketten is alig tudtuk lefogni az egymásnak feszülőket.
És ehhez illeszkedő volt a kommunikáció is. Hangos, bántó, hazug és vádló, tele olyan mocskos káromkodásokkal, amit elképzelni is nehéz, és mindig olyan magas érzelmi töltettel, ami megakadályozta az ésszerű megoldások számbavételét. Itt megtanultam, mit jelent az „ elgurult nálam a gyógyszer”, vagy „felment a pumpa”.
Nagyon messziről indultunk…. Ma már csak nevetünk ezeken. Mert az évek során óriási változások következtek be. Voltak személyes és családi beszélgetések, a közösségi rendezvények, sokat segített a teaház, a vendégek, akik előtt beszélni kellett, sokszor próbáltuk eljátszani velük, hogyan lehet feloldani egy konfliktust, megbeszélni egy problémát, hogyan fogadjunk egy idegent, milyen beszéd, reagálás kell a hivatalos helyeken. A tanodában a gyerekekkel disputa kör indult, nagyszerűen működik.
Adtunk mintát, ahogy mi beszélünk, de megértettük, hogy ők máshogy kommunikálnak. És sikerült a kettőt közelíteni. Bámulatosan.
Igaz, kellett hozzá más is, a problémák napi szintű kezelése, az, hogy lássák: nincsenek magukra hagyva. Kellettek hozzá a lehetőségek az együttlétre, a saját környezetük javítására, és a munkára is. Van persze még mit javítani, de a pozitív változások nyilvánvalóak. És minden nap, amit köztük tölthetek, örömmel, és megerősítéssel tölt el...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.