2016. április 1., péntek

KIS SEGÍTSÉG PUKLI IGAZGATÓ ÚRNAK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.03.31.


Látom lelki szemeimmel, amint Pukli igazgató úr úgy kb. két hónap múlva ül ágyacskája szélén és tenyerébe temetve fejét bánatosan kérdi: Miért?
Miért?
Hiszen olyan jól indult minden, volt lelkesedés, volt összefogás, segített a társadalom, ömlött felénk az együttérzés, a megértés, a bizalom, és most itt ülök egymagam, a KLIK helyett egy kétszer akkora KLAK tövében, zsebemben a rendőrségi idézés, zendülés előkészítésének gyanúja - gyanúsítottként - van a sitten kényszermunka?
Sajnálom, valóban, megpróbálok segíteni neki.

A társadalom nem iskola, mások a szabályok.
Természetesen egy országos lázadás vezetése sem vethető össze egy iskola igazgatásával.
Ezen túlmenőleg az emberanyag is eltér, hiszen nem gyerekek lelkesítéséről vagy fegyelmezéséről van szó, hanem sokat tapasztalt felnőttekről, a tetejébe olyanokról, akiket személyesen nem is ismerhet a mozgalom vezetője.
Van közöttük forradalmár (egy-kettő) és vannak konformisták (az összes többi...).
Tulajdonképpen mindegyikük sötét ló, akiknek ezerféle elképzelése és szívfájdalma lehet, mint ahogy az elérendő célt is ezerféleképpen tűzik ki önmaguknak.
Van, akinek elég, ha megszüntetik a kötelező iskolában-tartózkodást, van, aki még a KLIK-et is utálja, a tanfelügyelőt meg szívből, igazán, de vannak olyanok is, akik számára csak az elég, ha az aktuális nemzetvezetés bokáit az Oktogon lámpaoszlopain egymáshoz csapdossa a tavaszi szél.
Közöttük kell összhangot teremteni, mert hiába állapodik meg a mozgalmat irányító agytröszt egymással, ha a tömegekben nincs meg az egyetértés az elérendő cél tekintetében.


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.