Szerző: Veszprémi Attila
2016.04.29.
Digitális eszközök: az első megszállás és a kettős szocializáció
Pár évtizeddel ezelőtt a felgyorsult és önjáróvá lett technikai fejlődés óvatlanul (az ember kultúra nélküli, hipnotizálatlan létmódjának, a valódi mi-nek vonzásával nem számolva) kitermelte a virtuális világok lehetőségét, amely hosszú évezredek után képes volt a tömegek számára újra olyan térbe vinni az észlelést, amely nagyon erősen emlékeztetett a holisztikus ott-tartózkodásra. Terjedni kezdett hát egy olyan közösségi és egyéni tevékenység, amit a gyerekek úgy élhettek meg mint felnőtt irányítás nélküli tartózkodás a mostban. Mondhatjuk úgy is, hogy az egészleges vonzódás az analitikus-technokrata eszközök képernyőjén keresztül lényegében „meghekkelte” a platóni barlangot, és elkezdett képeket mutatni a barlangon kívüli világról.
Ez volt a figyelemzavaros, álmatag, lusta és passzív-agresszív gyerekek kora. „Már megint ott vagy a számítógép előtt, fiam? Velünk már nem is beszélsz?” Megkezdődött hát a gyerekek és az új technológia (pontosabban inkább az általa megnyitott terek) üldözése. Mindennek oka sokkal kevésbé rejtélyes, mint hinnénk: gondoljunk az idősebb generációk egykori (főként a közhelyekben és a közbeszédben jelentkező) obligát rémületére, amikor a gyermek valami olyasmit kezd átélni, amit ők nem értenek (azaz nem tudnak elemezni). Itt az ős-rémület emlékének fölerősítésével operál a hamis tudatunk – a „mi” helyretolásának, illesztésének rémületét erőteljesen megismétli – a felnőttek pedig rémülten elkezdik analízis tárgyává formálni a gyerekeket és sajátos életformáikat. Mindezt azért, mert a gyerekek egyre kevésbé hajlandóak olyan tudatállapotba kerülni, ami a felnőtteknek megfelel. A gyerekek pedig, minthogy sok választásuk nincs, az üldözők elől elkezdenek elbújni a virtuális valóságokba – a nyugodt ott-tartózkodás helyett....
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.