2016. április 1., péntek

HOL A TISZTI BECSÜLET, ÜGYÉSZEK?

VISZKISDOBOZ BLOG
Szerző: Viszkisdoboz
2016.04.01.


Nem tudom, hogy az ügyészek tudják-e, hogy katonai ügyész társaik a Honvédséggel fennálló szolgálati viszonnyal rendelkeznek, s mint ilyenek, jogosultak HM rendelkezésű szolgálati lakásra, amit meg is vásárolhatnak maguknak töredék áron, „mélyen a piaci ár alatt”. Ugyanakkor az ügyészség által biztosított lakhatási célú kedvezményeket is igénybe vehetik.
 
Nos, ezek a törvény(tnem)tisztelő, erkölcseikről hírhedt katonai ügyészek képviselik a vádat a lakás-ügyben Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és ellenem, ahol az a vád továbbra is, hogy szolgálati lakásom megvásárlására kérelmet nyújtottam be a miniszternek, aki „pechemre” azt törvényesen engedélyezte. Első fokon a bíróság bűncselekmény hiányában felmentett bennünket, másodfokon a Fővárosi Törvényszék egyik tanácsa először elszabotálta a döntést, majd egy másik tanácsa elítélt bennünket. Törvénytelenül, tisztázatlan összetételű tanácsban.
Jön a harmadik menet! 
 
Meg kell, hogy állapítsam, helyesnek bizonyultak a Népszabadság információi. Az idézés hozzám is megérkezett. 2016. június 14-én a Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság nyilvános ülést tart a lakás-ügyben. Ahová szeretettel várom az érdeklődőket!
Ha valaki azt hinné, hogy nincs miről írnom, meg lerágott csont az egész ügy, alaposan téved! A Polt Péter, vagyis a Fidesz vezette ügyészség mindig gondoskodik valami meglepőről. Hogy van bőr a pofájukon, az biztos!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.