2016.04.30.
Szeretnék megosztani egy történetet, egy kis kudarc és nagy tanulság, amit én kaptam tőle. Hároméves lett a kisfiam, így el kellett döntenünk, hogy milyen óvodai képzésben vegyen részt az elkövetkezendő három évben. Bejelentkeztünk az állami oviba, de sajnos túljelentkezés miatt csak egy sokkal messzebbi, bár kerületi óvodába mehettünk volna. Megnéztük, de mivel kiderült, hogy 30-35 gyermek lesz egy csoportban két óvónénivel, úgy határoztunk, hogy megvizsgáljuk a magánszférát.
Nem messze tőlünk, Budaörsön találtunk egy „angolos” ovit. Egy csoportban maximum 15 gyerek van elhelyezve, csoportonként egy magyar nyelvű és egy külföldi, csak angolul beszélő óvónő van. Feleségem felhívta őket és elment beszélgetni, minden nagyon tetszett, de sajnos szorított az idő (február volt) betelik az összes hely, hacsak nem fizetjük be a szeptemberi első hónapot. Mellékesen megjegyzem, hogy két fiunk van, a kisebbik 2 éves, így dupla költség, de úgy gondoltuk, járjanak egy helyre. Mindkettőt beírattuk.
Elérkezett az idő, mindenki teljes drukkban készülődött, hogy milyen lesz az óvoda. Minden jól sikerült, a beszoktatáson is túljutottuk! Az első hónap rendben letelt, majd elkezdődtek a változások. A nagyobbik fiam novemberben már nem igazán akart óvodába járni, hogy miért, azt sajnos nem sikerült kihúzni belőle. Mindenre azt mondta: ez is titok, az is titok. Minden reggel hiszti. Ha kérdeztem, mi volt az oviban, semmi válasz nem jött. Az esti altatáskor sem sikerült kifaggatnom.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.