TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.03.31.
Mint Olvasóim észlelték, kimaradt két nap, egyszerűen nem volt időm blogot írni, annyi volt a teendő az utcán. Csatlakoztunk a Tanárlázadáshoz, megtartottuk zárótüntetésünket, Bokros kint volt velünk éjszaka, aztán táborbontás, nem fért bele az írás. Most pótolom.
11 napnyi nonstop sátras tüntetés a Kossuth téren: kemény, de hasznos műfaj. Az ember olyan tapasztalatokat szerez, melyek máshogy nem megszerezhetőek, a rengeteg élő találkozó, a konfliktusok, a támogatók, a csatlakozók mind fontosak, érlelik a lelket, az elköteleződést, a csapatszellemet. És volt belőlük számtalan, fogok is majd a legfontosabb témákról önálló cikkeket írni. De ez most egy gyorsjelentés, kiemelve a leglényegesebb momentumokat, mert sokan várják, és ma van az első hajnal, mikor már van is időm írni.
Korábban elmondtam, mi a célja az ilyen sátorozásnak. Most csak ismétlésként, röviden: egyrészt a Rezsim provokálása: kövessék el rajtunk, amit mernek, saját bőrünkön mutatjuk meg az Országnak, hogy ez itt már Diktatúra. Korábban 5 éjszakai sátorlebontós TEK-akciót kaptunk, ez most elmaradt, tán azért, mert mind az öt ügy a TASZ segítségével különböző bíróságokon van, és már vannak is ítéletek, és tán azért, mert 11 nap még az Orbánbandának is kibírható. A másik ok: felkészülni arra a pillanatra, mikor egy hatalmas tüntetés után a Nép többé nem megy haza a Kossuthról: a mi feladatunk lesz, hogy lelki és fizikai segítséget nyújtsunk majd a kinnmaradóknak, ehhez pedig magunknak kell harcedzetté válni...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.