Szerző: Benedikty Béla
2016.04.19.
A napokban láttam egy filmet, ez a lány volt a főszereplője. Elmondom, miért hozom szóba.
Sosem voltam reménytelenül epekedő. Vagy a természetem szerencsés, vagy úgy általában is szerencsés vagyok, a vágyott és megvalósult ismeretségeim nagyjából azonos mennyiséget képviselnek. Filmvásznon látható külföldi színésznőket az esztétikum alapján szemléltem (egy kivételével, ő ilyesféle volt, mint a fent látható, azaz nem bombázó és nem vamp - azokat nem bírom - hanem finom, kedves jelenés, de soká rá sem kellett vágynom, a film bemutatója utáni héten eljött Magyarországra, készült vele riport a Televízióban, a riportnak én voltam az operatőre, a stábban egyedül én beszéltem franciául, ő 21 éves volt,
én 22, mondom mindig is szerencse kísért a lányokkal járt utamon).
Egyetlen reménytelen esetem van, és ez nem múlt idő, ez valószínűleg velem száll a sírba.
Mint már többször említettem, a balatonföldvári villánkat a szovjet hadsereg elkobozta, az lett a dunántúli főhadiszállásuk, anyám kijárt náluk (sok más nyelv mellett oroszul is tudott) kárpótlásul egy szárszói házat, így én 1946 nyarától indulva sok évtizeden át ősszárszóinak számítottam.
Na ott, Balatonszárszón tűnt fel az általam éterinek látott alak, egy ilyen Britt Robertson szerű világcsoda. Fentről jött mindig a Fő utcán, úgy gondoltam, a Szóládi úton lakhatott, a katolikus templomon túl. Egy sötétszőke ficsúr kísérte, amolyan vőlegényféle kitüremkedésnek látszott... jójó, ha tárgyilagos akarok lenni, tisztességes külsejű fiúra emlékszem, tipikus esete a budai úrigyereknek, vékony volt és magas, majdnem akkora, mint én.
A lány mindig utcai ruhában jött (nem tudom, jártak-e strandra, és ha igen, hová, vagy víziszonyuk volt), soha nem hallottam megszólalni, talán még mosolyogni sem láttam. Honnan jött, hová ment, sosem derült ki, méltóságomon alulinak tartottam, hogy nyomozzak utána....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.