AKIKNEK VOLT BÁTORSÁGUK (1. RÉSZ)

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: Egri-Eiben István
2016.04.06.

Vannak helyzetek, amikor egy, a választók akaratával, legitim választásokon hatalomra jutott pártot vagy rendszert, amikor bebizonyosodik róla, hogy a saját nemzete sírját ássa, morális okokból, a nemzet érdekeinek fölismerése révén, erőszakkal kell eltávolítani azoknak, akik vállalják ennek minden kockázatát és ódiumát. Adolf Hitler 1933 január 30-án a német demokrácia kereteiben biztosított legitim módon került hatalomra, s a parlamenti kétharmad birtokában törvényesen megszavazott ún. felhatalmazási törvénnyel (Ermächtigungsgesetz) lényegében Németország egyeduralkodójává emelkedett. A következő 12 évben a világtörténelem legnagyobb és legpusztítóbb háborúja szakadt a világra, 52 millió áldozatot követelve, köztük 6 millió, származásuk miatt meggyilkolt zsidót. Történetünk azoknak a németeknek az életútját járja körül, akik a legnagyobb sötétség idején, életük feláldozása árán is készek voltak a világtörténelem legnagyobb gonosztevőjét és rendszerét megsemmisíteni.

Első rész: a kezdetek 

1943-ban a keleti fronton küzdő három német hadseregcsoport közül Hitler ökle újra a Közép Hadseregcsoport volt. 1941. során is ők támadtak először, ők jutottak el Moszkva alá, majd a kudarcba fulladt délkeleti előretörés és a sztálingrádi katasztrófa után megint erre a hadseregcsoportra hárult a legnehezebb feladat: a hadászati kezdeményezés visszaszerzése. Létszámban és fegyverzetben, valamint a védelmezett frontszakasz kiterjedésében is nekik jutott a legnagyobb rész, s július 5-én, a kurszki csata első napjának hajnalán ők szembesültek a keserű ténnyel: az oroszok tudják a támadás időpontját.

A parancsnok, Hans von Kluge tábornagy még ekkor sem tudta, hogy tisztikarában a Wehrmacht többi hadseregéhez képest itt van a legtöbb olyan tiszt és főtiszt, akik Németország érdekében hajlandóak mindent elkövetni Hitler megbuktatásáért, bár ősi porosz nemesi származása révén ő se állhatta ki a felkapaszkodott náci arisztokráciát.

A Wehrmacht tisztikarának többsége ekkor már világosan látta, hogy hadászati szempontból nem lehet megnyerni a háborút. Bár a kezdeti gazdasági, majd hadi sikerek sok katonai vezetőt náci szimpatizánssá tettek, hiszen az I. világháború okozta megaláztatások megtorlása húsz év elteltével is nemzeti érdek volt, de a vereség előérzete újra felszínre hozta a józanságot. Az Oswald Spengler szerinti hagyományos porosz értékrend: a realitásérzék, fegyelem, testületi szellem, a teljesítmény pártatlan elismerése, a kicsapongás és a kényelmesség megvetése alapján álló hugenotta racionalizmus szembefordult a wagneri önimádó és önpusztító, a germán regék ködébe vesző pogány náci misztikával és annak megtestesítőivel. Az ország pusztulása, a barbár légitámadások és az emberfeletti erőfeszítések a háború ötödik évére már nemcsak a patríciusok egy része, de a plebejusok előtt is csak a kilátástalanság érzésének mértékét fokozta...

ITT OLVASHATÓ