Szerző: Kertész Ákos
2016.04.23.
Mélyen egyetértek barátaimmal, Christopher Adammal és Göllner Andrással, hogy a boltbezárás körüli „győzelem” olyan jelenségre is rávilágít, amit nem kellene ünnepelni, mert az a magyar közélet súlyos betegségére utal inkább. Amikor azt írtam annakidején, hogy „a magyar gentikusan alattvaló”, vagyis hogy sorsa, történelme által meghatározottan ‒ szinte maradéktalanul ‒ csak az erő előtt meghódoló alattvalóként képes viszonyulni minden elnyomó hatalomhoz, az pontosan azt jelentette, hogy az olyan pitiáner ügy, mint a vasárnapi boltbezárás vagy nyitva tartás még át képes lépni a tömegek ingerküszöbét, még indulatot ‒ vagy legalább vágyakozást ‒ tud gerjeszteni, ennél jelentősebb probléma azonban nem képes fölrázni az embereket.
Igen, ha arról van szó, hogy háromszáz forintos (egy pofa sör ára!) vizitdíj ellenében elindítson-e az ország egészségügyi reformot, akkor az alattvaló gondolkodás nélkül leszavazza a reformokat. Pofon egyszerű: nem fizetni jobb, mint fizetni. Hogy milyen ára lesz később, arra az alattvaló nem gondol, akár a kőtehetségtelen sakkozó, aki már a második lépést sem látja előre. Ha ma két forintot nyerhet, nem gondol rá, hogy holnap százezreket veszíthet rajta, ezért lehet beadni neki a rezsicsökkentés nevű maszlagatot is. Ezért lehet belerántani a legprimitívebb pilótajátékba, lásd Questor-botrány, ezért van, hogy a legpofátlanabb hazugságnak is bedől!
”Nem tudni áldás”, írja John Updike a Kentaurban ‒ az igazság, a tudás csak annak való, aki kezdeni is bír vele valamit; a boldog tudatlanság a leghatásosabb kábítószer...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.