Szerző: Hunvaldugy
2016.04.01.
És elmúla már szilveszter is, de nem múla el a bájgli – panaszolta Benedek Tibor egykoron az örökkévalóságnak. És ahogy nem múlik el a bájgli, ugyanúgy nem akar elmúlni az egyre büdősebb kopaszgate sem. Merthogy megint csudálatos dolgokra derült fény. Ma például azt írja a HVG, hogy teljesen más fordulatot vett volna a választási irodánál zajló kopasz- balhé, ha a Nemzeti Választási Bizottság tagjai látják a külső kamerák felvételeit.
Legalábbis ezt állítják a testülethez közeli források. Aha. Csakhogy állítólag szabályosan ledumálták őket erről a vezetők.
- “Patyi elnökként többek közt olyanokat mondott a tagoknak, hogy ők ’nem közterület-felügyelők’, minek foglalkoznának azzal, hogy mi történt a választási iroda kapuján kívül.”
- “Az is elhangzott többféle fordulattal, hogy a testület nem nyomozó hatóság, és egyértelműen azt sugallta – méghozzá Pálffy Ilonával együtt –, hogy a benti események számítanak, azt vizsgálják, mi zajlott az NVI épületében, főként az érkeztető időpecsétnél.”
- “utaltak arra is, hogy több mint 7 órás felvételről van szó, miközben „sietni kell”, ráadásul az ülés amúgy is hosszúra nyúlt. “
- “Abba az irányba ment az egész, hogy ne mozizzon a testület feleslegesen, meg nem nyomozó hatóság.”
- “választási honlapon azonban csak egy beírt, rövidített változatot hoznak nyilvánosságra, így kikértük a digitálisan rögzített, eredeti verziót. Pálffy Ilonáéktól azonban erre azt a választ kaptuk, hogy a „hangfelvételek a jegyzőkönyv elkészítésére szolgálnak, utána törlésre kerülnek”
Szép hosszú cikk, tessék elolvasni. Aztán lehet sírni vagy röhögni – ezt ki ki tegye vérmérséklete szerint.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.