SZÜLETÉSTŐL TEMETÉSIG

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L.Ritók Nóra
2016.03.06.


Hetedik éve vagyunk a kis faluban, és egyre inkább érzem, a részei vagyunk az itt élő emberek életének. Olyan részei, akikhez lehet fordulni, akikre lehet számítani, akikkel meg lehet beszélni dolgokat, akik itt vannak, ha valamit nem értenek, akik lehetőségeket adnak.

Jó érzés ez. Sokkal biztonságosabban mozgunk már a terepen, közöttük, kiismerjük magunkat a reakcióikban, átlátjuk a csúsztatásokat, látjuk, kire lehet és kire kell építeni, kinek, mikor kell újra kiskaput nyitni az elzárkózásán, hogy lendületet, tiszta lapot kaphasson újra.

A mi tudásunk bővülésével arányosan csökken a „bepróbálások” száma is, értik, nem érdemes már erőt, időt fecsérelni arra, hogy megvezessenek bennünket, bemószerolják a másikat, mert megvannak már a technikák a gyors „lecsekkolásra”, minden információt megerősítünk még több helyről, és aki valótlant állít, az maga kerül kellemetlen helyzetbe. És nem is előttünk a legcikibb ez, hanem a közösség előtt.

Persze van, aki ez ellen úgy védekezik, hogy inkább távol tartja magát tőlünk. Átmenetileg. Mert a lehetőségeitől megfosztott életben előbb-utóbb történik majd valami, mikor segítség kell. És ha nincs kitől kérni, akkor muszáj tőlünk. Mi pedig türelemmel kivárjuk ezeket a pillanatokat.

Szóval, a közösségben egyre biztosabban állunk a lábunkon. Átfogjuk az élet összes területét, a születéstől a halálig. Tudjuk, ha valaki teherbe esik, és azt is, ha elmegy a magzatvíz, és beviszi a mentő a kismamát. Együtt örülünk az új apróságoknak, és együtt vigyázzuk, hogy lehetőség szerint minden meglegyen a fejlődésükhöz. És ott állunk a koporsó mellett is, ha temetés van, mert számunkra ez is természetes. Nem bámulunk már értetlenül a cigány temetések szokásain, tudjuk, ennek így kell lennie. Megértjük, hogy a szegénységben is a lehető legszebb búcsúztatást akarják a halottaiknak. Azt is, hogy a fájdalom kihangosítása náluk más. Tiszteletben tartjuk őket. És azt hiszem, ők is minket.

ITT OLVASHATÓ