2016. március 18., péntek

SZAKMÁNAK SOK, FORRADALOMNAK KEVÉS

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: Bartus László
2016.03.18.

Sok jó ember tépi egymást, mások elvtelenül védik a védhetetlent. A tanárlázadásban két dolog keveredik. Az egyik a szakmai kérdések rendszeren belüli megoldása, a másik a törvénytelen önkényuralmi rendszer megdöntése. A rendszert megdönteni akarók egy része azt reméli, hogy a szakmai elégedetlenség elvezet a rendszer megdöntéséhez. Ezért összecsúsztatnak össze nem tartozó dolgokat.
A szakmai követelések célja, hogy a tanárok a rendszeren belül nyugodt körülmények között dolgozhassanak. Ehhez nem szükséges a rendszer megváltoztatása. A tanárok 12 pontjából 11 pont nem érinti a rendszer lényegét. Ahogy Pilz Olivér mondta, még kormányváltásra sincs szükség. A rendszer megdöntése más alapokra épül. A rendszert akkor is meg kell dönteni, ha kiváló az oktatás, mert egyrészt törvénytelen, másrészt önkényuralmi jellegű. Tanári óraszám nem legitim indok a rendszer megdöntésére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.