2016. március 29., kedd

MELLÉBESZÉL A CORVINUS - BEPERELTÜK ŐKET

ÁTLÁTSZÓ - OKTATÁS
Szerző: G. Szabó Dániel
2016.03.29.



A Corvinus honlapján fenn van a HÖK alapszabálya, de csak a benti hálózatról érhető el. Emailben nem kaphatjuk meg, mert az „aránytalan nehézséggel járna”. Bepereltük az egyetemet.
Eredetileg a hallgatói önkormányzat tisztségviselőinek fizetését kértük ki, de a Corvinus ezt a HÖK alapszabályára hivatkozva úgy értette, hogy csak az elnökök fizetését küldi el (ezeket az adatokat most dolgozzuk fel, később fogunk írni róla). Szerintük ugyanis az alapszabály szerint csak az elnök tisztségviselő, tehát csak ezt kell elküldeniük.
Meg szerettük volna nézni, hogyan fogalmaznak az alapszabályban, de ezt nem tudtuk megtenni: a Corvinus honlapján fenn van ez a szabályzat, de csak a belső hálózatról érhető el. Ezért egy új adatigénylésben kikértük a honlapon fenn lévő azon szabályzatokat, amelyek nem érhetőek el kívülről. Nemcsak a HÖK alapszabálya ilyen, hanem például az egyetem Gazdálkodási Szabályzata, Vagyonkezelési Szabályzata vagy a Fenntarthatósági Szabályzata, szóval sok olyan dokumentum, ami a közös pénzünket költő egyetem gazdálkodásáról szól, ezért indokolt lenne, hogy azokat bárki elolvashassa.

Az egyetem azonban ahelyett, hogy elküldte volna egy csomagban a kért dokumentumokat, vagy még egyszerűbben, feloldotta volna a korlátozást a honlapon, értelmetlen indokokra hivatkozott.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.