MÁRCIUS 15-E

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2016.03.13.

Ez az ünnep nekem mindig is a személyes részvételt jelentette a megemlékezéseken. A gyerekkor kötelezően előírt ünnepségeit felnőttként felváltotta bennem valami más, belső késztetés, hogy ne mulasszak el egyet sem.

Nagyon tanulságos társadalmi képet rajzolt ez is, mint minden más. Megismertem az önkormányzati választások etapjaihoz igazodó hazafiság sajátos megjelenését, azokat, akik csak akkor, és csak abban az időszakban jelentek meg a március 15-i koszorúzásokon, amikor pozícióba kerültek. Úgy tűntek el az új választások után, ha nem maradtak a helyükön, nyom nélkül, mint a pinty. Aztán jöttek azok is, akik kötelező kellékekkel is kívánták nyomatékosítani a hazafisságukat. Megjelentek a bocskai stílusú kabátokban érkezők, nők hófehérben, férfiak feketében, különböző méretű kokárdákkal (minél nagyobb, annál magyarabb), vagy azok, akik katonai bakancsban, hosszú kabátban állták végig, hátratett kézzel, az ehhez járó terpeszben, sokatmondóan komor arccal az ünnepségeket.
És persze láthattam a legújabbakat is, akik valahol, legalább az övükön tiltott katonai jelképeket viselve, provokatívan, sötét napszemüvegben, katonai sapkában pózoltak.

Figyeltem az arcokat, a koszorúzásokon, mikor a „másik” párt koszorúzott, a metakommunikáció pontos képet mutat ám, és hallgattam a beszédeket is, fellélegezve, ha sikerült egyet-egyet úgy végigmondani a szónoknak, hogy abban ne legyen megosztó, vádló, a másik oldalt hibáztató, önmagát fényező. Örültem, ha olyan gondolatokat tartalmazott, ami az ünnep szellemiségéhez méltó volt.

Szóval, a legtöbb ünnepen ott álltam én is. Most nem leszek itt. Egy másik ünnepségen vállaltam jelenlétet, és beszédet is, a pedagógusok demonstrációján, Budapesten...

...És, mert azon a napon, amikor a felkérést elfogadtam, órám volt egy szegregált iskolában. Épp a nemzeti ünnepről rajzoltunk, amikor az egyik gyerek hozzám bújt: „éhes vagyok, tanárnéni”.

Hát ezért. Érte szólok majd, akitől a rendszer elvárja, hogy értse, megtanulja a márciusi üzenet nemzeti nagyszerűségét. És magamért, mint pedagógusért, akinek ezt az üzenetet, minden körülmények között át kellene vinnie, hogy megfeleljen a minősítési követelményeknek… Miközben ez a gyerek éhes.

Ezért megyek el. Hogy a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt elmondhassam: valamit nagyon elrontottunk. És engem nem érdekel a politika…. de ezen a helyzeten változtatni akarok.
ITT OLVASHATÓ