2016. március 31., csütörtök

HOGYAN SIMÍTSUK EL A KONFLIKTUSOKAT?

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: Szabó Elvira
2016.03.31.


A gyógyító beszélgetés – ahol belső valóságaink találkoznak

Igazán mély konfliktusba csak azokkal keveredhetünk, akik fontosak számunkra… Mert aki nem fontos nekünk, azzal konfliktus esetén takaréklángra vesszük a kapcsolatot – igyekszünk elkerülni az irodában, vagy mindössze három mondatot váltunk vele a családi összejövetelen. Egyszóval határt képzünk – ezzel el van intézve. De ha valaki fontos számunkra, akkor megpróbáljuk megjavítani, ami elromlott – rendbe hozni a nézeteltérést.

Tegyük fel, hogy a párunk a hétvégén egyedül hagyott, pont akkor, amikorra mi közös időtöltést terveztünk, és elment futni, belemerült a zenehallgatásba, és a világért se lehetett előhívni a bunkeréből. Ebből aztán komoly összezördülés lett, pláne, hogy ez már a sokadik eset volt egy hosszú sorozatban, amikor úgy éreztük, magunkra maradunk a társunk mellett. Ugyanez fordítva is történhetett: a párunk azt jelzi felénk, hogy nem vesszük őt komolyan. S mivel a párunk fontos számunkra, ha meg akarjuk őrizni a vele való kapcsolatot, nem emelhetünk kerítést, nem zárhatjuk le a határt: beszélgetést kell kezdenünk arról, ami van, vagyis erről a fájdalomról...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.