Szerző: Rezeda
2016.03.06.
„Én má’ nem muzsikálok,/ csak egy jelet adok a gépnek:/ ő mutassa meg helyettem,/ ahogyan mozdul bennem a lélek./ Kicsit félek, de arra gondolok,/ vajon mit várok a sorstól,/ ha hányok az édestől,/ és izzadok a sóstól…”
(Quimby)
Drága, egyetlen Tóni, te Rogánunk nekünk! Eszet azt nem adott a főnököd a magas hivatalhoz? Kitetszik, hogy nem igazán. Tudod, Tóni, az egész ország az nem Szakonyfalu, ahol az asszonyok ütik a tökmagot, miközben édes mesékkel szórakoztatják egymást, és mégis többet tudnak a világról, mint te, aranyom. Nem köllött volna oly éteri sebességgel odahagyni a gyerekkort, és belevetni magad a nagyváros bűnös forgatagába, abból jó nem nagyon szokott kisülni.
Most már, hogy elmajszoltad a hamuba’ sült pogácsát, meg elfeledted az atyai intelmeket, és végleg beszippantott a narancs az ő rohadása közepette, valamint a lakásod is kellő méretűre tágult, nem ártana fékezni, és tanulmányozni kitörölhetetlen nevet szerzett neves elődödet, akit Joseph-nek meg Goebbelsnek hítak egyszerre. Ő az általatok űzött manipuláció ősatyja, minden cukiságok eredője volt, ám mondhatni, kutyafasza hozzád képest, mert ilyen baromságot, ami neked sikerült, még ő sem talált ki, mint te, aranyom...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.