Szerző: Birca Hang Media
2016.03.29.
Az egyközpontú világnak immár hivatalosan is vége.
A Szovjetúnió legyőzése utáni évtizedben úgy tűnt mindenki számára: itt az Amerika-központú világ hosszú időre. Amerika maga is elhitte ezt, így nem tett semmit helyzete bebiztosítására.
Hála Istennek, ez nem maradt így.
Kína gazdasági nagyhatalom lett, ami magával hozta politikai-katonai erősödését. Ez már a 90-es évek kezdetén elindult, miután a kínai nép sikeresen leverte a Tienmen-téri puccsot, melynek célja az ország feldarabolása és a nyugati nagytőkének való kiárusítása volt.
Váratlanul a nyugat számára, a totálisan legyőzött és csúnyán megalázott Oroszországnak alig 10 év kellett, hogy feltámadjon hamvaiból. Elvesztette ugyan az ország területének 23 %-át, mégis képes volt magát újraépíteni.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.