Szerző: Nagy Bandó András
2016.03.15.
Tartsuk magunkat ahhoz, amit pár napja a 600 államtitkár egyike mondott: „Mindent meg kell tennünk a március 15-i ünnep végrehajtásáért!” Szép, ugye? Hát akkor hajtsuk végre az ünnepet!
A legfőbb kérdés, barátaim: radikális változást akarunk?
Annak idején, amikor Antall József az MDF alapító atyáival is szembe került, számon kérték tőle, hogy nem elég radikális a változás. Elhíresült válasza ennyi volt: „Tetszettek volna forradalmat csinálni” … amivel arra utalt, és ezt tessék megjegyezni: a „teljes gazdasági-, politikai- és média elitváltás csak forradalom útján lehetséges.”
Hogy ezt miért citáltam ide? Erről szeretnék beszélni. Meg a bátorságról és a gyávaságról.
Az az igazi szégyen, hogy erről egyáltalán beszélnünk kell. Az, hogy 27 évvel a kommunista diktatúra megszűnése után egy tüntetésre tartó értelmiséginek azzal kell hencegnie, hogy ő bátor, mert demonstráción vesz részt, vagy hogy ott fog szónokolni. Ez az igazi szégyen, sőt, ez maga a rettenet.
Ha ennek a csodálatos kis országnak a polgárai annak ellenére félelemben élnek, hogy itt demokrácia van, akkor vagy csupa buta, beszari ember él itt, vagy nem demokrácia van, hanem egy torzszülött társadalmi forma, amit naponta öntögetnek le a demokrácia mázával, hogy a máz alatt virágozhasson egy illiberálisnak nevezett puha diktatúra. Hogy ne mondjam, a személyi kultusz éledt újra.
Ez a másik szégyen, a másik rettenet.
Vajon mi okozza a félelmet? Mitől félnek és mit féltenek az emberek? Az állásukat? A megélhetésüket? Ha így van, akkor ők nem fizetésért dolgoznak.
A gyáva magyar nem több mint megvásárolt rabszolga. Nyugodtan mondhatja a felcsúti CSOK-király: megvettelek benneteket, mostantól kuss van nektek. Aki fél, azt fogva tartják, zsebre vágják, örökre rabszolga marad.
Nézzük, kitől és mitől fél, aki gyáva? Egy olyan miniszterelnöktől, aki még egy korrekt, valódi népszavazástól is fél. Olyan kormányfőtől, aki valódi népszavazást nem akar, de olyat igen, mellyel a saját mániájára mondat igent. Nem arra kíváncsi, hogy mit gondol a nép, pontosabban: arra nem kíváncsi. Neki elég az az egymillió fanatikus, aki ugyanazt gondolja, amit ő gondol. Erősítőkre van szüksége, olyanokra, akik bátorságra váltják a gyávaságát. Neki támogatók, mankóemberek, szolgálók, kiszolgálók és tányérnyalók kellenek, olyan éhesek, akik megértik: "csak akkor lesz tele a tányér előttük, ha őt támogatják szájától a végbélnyílásáig. Olyanok, akik ingyen kapják a nyalókát, melyet nem elszopogatni kell, hanem egy az egyben benyalni."
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.