2016. március 18., péntek

A FOLYTATÁS MÉG MINDIG BIZONYTALAN

VEVE (MÁR NEM) SZECSUÁNBAN
Szerző: Veve
2016.03.18.

Jian'ouba nem megyek. Gondolkodtam rajta egész sokat, figyelembe vettem minden előnyét és hátrányát, de végül úgy döntöttem, nem akarom. Őszintén szólva kizárólag az anyagi része vonzott, meg az, hogy hirtelen megoldódott volna a helyzetem, de kénytelen voltam belátni, hogy nem fűlik hozzá a fogam. Akkor meg minek?
Kínában tényleg abban a szerencsében van részem, hogy olyan dolgot csinálhatok, amit szeretek (és - nem elhanyagolható mellékkörülményként - ebből még kényelmesen meg is élek), s ebből nem szeretnék engedni. Egyelőre még legalábbis, ha nagyon szorul a hurok, azért lehet, hogy még felülvizsgálom a nézeteimet.



ITT OLVASHATÓ





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.