Szerző: ur.anita
2016.02.03.
Nyugalom, nem lesz propagandaszöveg. Nagyon nem. Személyes vallomás lesz, ami így kezdődik: nem bírom a cukormázas anyaságot.
Nem bírom a cukormázas anyaságot. Tényleg nem. Illetve egészen pontosan azt nem bírom, ha (mások szerint) nekem úgy kéne tennem, mintha az anyaság valami megkérdőjelezhetetlenül, evidensen és minden körülmények között valami egészen csodálatos dolog lenne. Nem vonom kétségbe, ha más azt érzi, minden perce az anyaságának egy vattacukor-könnyűségű és édességű mámor. Szuper, örülök, hogy így érzi. Más meg máshogyan. Nekem például gyakran hullámvasút, talán egyre kevésbé az, egyre jobban belakom ezt a szerepemet az életben - de így is igaz, hogy mindamellett, hogy imádom a gyerekeimet, ezt gondolom a világ egyik legfárasztóbb melójának. Továbbá nem hiszem, hogy az anyaság, és a mostanában piedesztálra emelt többgyerekes anyaság lenne az élet kizárólagos értelme, az egyetlen dolog, amiben ki lehet teljesedni, amiért érdemes élni, ami meghozza a várva várt boldogságot és elégedettséget. Ez is lehet, meg más is lehet boldogító.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.