Szerző: Elegem Van
2016.02.07.
Ez évben is közeleg február 11., amely egyes széljobb és náci körökben különös ünnepségre ad alkalmat. Én már azt sem értem, mit ünnepelnek ezek a kedves emberek azon, hogy a ruszkik egy borzalmas éjszakán és az azt követő napokban lemészároltak kb. 25 ezer embert. Valami történelmibb sikert kellene ünnepelniük a náciknak, mondjuk, hogy bedobták Weisz bácsi boltjának kirakatát egy féltéglával. Az igen! Az dicső tett! De egy kétségbeesett kitörésben résztvevők lemészárlása? Mi ebben az ünnepi alkalom?
Ráadásul mi köze ennek a becsülethez? Nekem inkább az ostobaság, az árulás, a közös tragédia és az egyéni hősiesség jut eszembe a kitörésről. Kezdjük az ostobasággal. Szűklátókörrel megáldott ballib történészeink az egész háborúba való belépést ostobaságnak tartják, de azt hiszem, nincs igazuk. A múlt század harmincas éveinek végére Magyarország - történelmében nem szokatlan módon - két pogány közé került azzal kihívással megfejelve, hogy védhető történelmi határait is elveszítette. A háborúból sajnos nem maradhattunk ki, noha az értelmesebbje akkor is azt kívánta, hogy egye meg a rosseb a nácikat is meg a komcsikat is. Közép-Európára rossz idők jártak, a nálunk sokkal jobb nyugati kapcsolatokkal rendelkező csehek és lengyelek sem tudták megúszni először a német, aztán az orosz érdekszférába kerülést. Nem a háborúba való belépés volt az ostobaság, hanem az onnan időben való nem kilépés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.