EGY LIFTBEN MARGARIDA ASSZONNYAL - PSOTA IRÉN EMLÉKÉRE

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.02.25.

Tíz egynéhány éves lehettem, amikor találkoztam vele. Magyar színészek vendégszerepeltek Rómában, és ellátogattak a Magyar Akadémiára is, ahol akkoriban laktunk. Azt már tudtam, hogy ki az a „Psota”, de el sem tudtam képzelni életben, akkor pedig néhány percre ott állt közvetlen közelemben egy „vörös démon”.

Ennyire közel soha többé nem kerültem hozzá, csak majdnem. Valamikor a 70-es évek vége felé a Várszínházban volt egy előadás, ahol Posta Irén végigrohant a sorok között és üres papírlapokat osztogatott, amelyeken a darab szerint egy „himnusz” szövege szerepelt, ezt kellett volna a nézőknek az ő parancsára megtanulni. Igen, parancsára. Az előadás úgy kezdődött, hogy bejött a színpadra, amelyen egy katedra volt felállítva, kedvesen mosolygott, és kért minket nézőket, hogy álljunk fel. Először senki sem állt fel, sőt, a kérés második elhangzása után sem, pedig akkor már némi düh is csillogott szemében. Harmadszorra aztán ráüvöltött a publikumra – mindenki azonnal felállt…

A darab a brazil Roberto Athayde Margarida asszony című monodrámája volt, amelyben Psota egy hatalommániás, szexuálisan frusztrált biológiatanárnőt játszik (az alcím egyébként „élettan két órában” volt), aki többször elmondja, hogy a fajfenntartást nem fogja tanítani, mert még nem nekünk való, közben majd megőrül, mert nem taníthatja. Minden nála a tekintély-tisztelet, gyakran emleget egy marsallt, mint egyfajta atyaúristent, közben ő is terrorizálja osztályát „gyorsolvasási mozgalmával” és egész lényével. Az előadás után szinte menekültünk ki a friss levegőre. Kevés olyan színházi este volt, amely évtizedek múlva is borzogással tölt el...

ITT OLVASHATÓ