Szerző: Ungváry Rudolf
2016.02.11.
Ungváry Rudolf szerint az a baj, hogy a parlamentben ülő ellenzék továbbra is szakpolitikát folytat, márpedig - mint mondta - szakpolitikát folytatni egy ilyen kormánnyal teljesen értelmetlen. Példaként hozta, hogy abba kellene hagyni ezt az udvariaskodó miniszterelnök urazást és egy teljesen más hangnemet kellene fölvenni a kormánnyal. Úgy fogalmazott: Egy diktátorral szemben nincs értelme fellépni azzal, hogy ő miniszterelnök. Akkor azt kell mondani, diktátor úr, vagy uram, legfeljebb. Mert megcsúfolja a mindenkori miniszterelnök szerepét. Hiszen ez a rendszer valójában egy rejtőzködő formában egy olyan fasiszta világot hoz vissza, amelyből természetesen eliminálta az állami szintű antiszemitizmust és rasszizmust, a nyílt önkényuralmi formákat, és belesimul az európai demokráciák látszatába. De valójában a rendszer mélyén a legősibb, régibb tekintélyuralmi vonások vannak. A vezérelv, a tekintélyelv, az erőelv, a végtelen nacionalista politika. És az egész rendszernek az a törekvése, hogy szakralizálja magát, mint valami szentség. Ez mind a legsötétebb nácizmus idejére emlékeztető vonás – tette hozzá. Mivel egy ilyen rendszer ugyanakkor nyíltan nem lehet elnyomó, az az egyetlen lehetősége n az ellenzéknek, hogy leleplezi az elnyomó jellegét, egész nyílttá teszi magatartásával, hogy ez egy önkényuralmi gyalázatos rendszer – fejtette ki...
ITT OLVASHATÓ
Magyar Bálint: A magyar polip – a posztkommunista maffiaállam
VálaszTörlésÉrdekes cikket írt az e heti Élet és Irodalomban Adám Péter: Politika és perverzió címmel. Többek között ezt írja:
VálaszTörlés"A „perverz mag” tagjai és legodaadóbb hívei között sohasem találunk másokra nyitott, fejlődésre és kollektív vagy egyéni kreativitásra képes egyéneket, már csak azért sem, mert ártó tevékenységéhez nem is annyira intelligenciára, mint inkább nagyfokú ravaszságra van szüksége. Amiért is aligha véletlen, hogy másokban – és társadalmi szinten is – legelőször az intellektust, a szellemi autonómiát meg a kreativitást (a gondolatot, megértést, megfigyelést, tisztánlátást és képzelőerőt) támadja, akarja valamilyen módon semlegesíteni, kikapcsolni.
Hihetetlen, hogy két-három ember öntelt ravaszsága – titkolódzással, megfélemlítéssel, képmutatással, kétszínűséggel, megtévesztéssel, félrevezetéssel, hazudozással, hatalommal való visszaéléssel, mások rendszeres lejáratásával és az általuk hangoztatott szegényes eszmékkel – mennyire gúzsba tudja kötni egy egész társadalom éleslátását, teremtő fantáziáját, tehetségét, alkotó energiáit! A „perverz mag” kíméletlenül elapaszt minden életkedvet, megfojt minden egyéni kezdeményezést, fondorlatosan aláás minden szakmai minőséget. Ráadásul ehhez csak annyi kell, hogy a fentebb említett eszközöket mind-mind grandiózus énjének és fantáziált legyőzhetetlenségének szolgálatába állítsa.
A „perverz mag” ártó tevékenységében alighanem az a legfájdalmasabb és a legnehezebben elviselhető, hogy szakadatlanul megkérdőjelezi, lejáratja az igazságot. A „perverz mag” egyszerűen nem tud mit kezdeni az igazsággal. Jellemző, hogy a körülötte levő térben nincs semmi, amit igaznak lehetne elfogadni, nincs semmi, ami kideríthető, ellenőrizhető vagy akárcsak hiteles volna. Az igazság ebben a térben szétszálazhatatlanul ötvöződik, keveredik össze a hazugsággal. Ráadásul az ilyen „perverz mag”, holmi fertőző gócként, mindent kontaminál maga körül, megmételyezi az egész társadalmat, alattomosan ható mérgével roncsolja a közösségi kohéziót, a szolidaritásérzést, az emberek közti kapcsolatokat.
A „perverz mag” mindössze néhány év leforgása alatt aknamunkájával olyan Magyarországot hozott létre, amelyben – és ez egyáltalán nem túlzás – mindenki mindenkinek ellensége. És – egyelőre legalábbis – úgy látszik, hála a többség vakságának, közönyének és kiszolgáltatottságának, uralmát még nagyon hosszú ideig fenn fogja tudni tartani..."
Ádám Péter: Politika és perverzió (Élet és Irodalom
LX. évfolyam, 6. szám, 2016. február 12.)