Szerző: Karafiáth Orsolya
2016.02.03.
Már épp nyugovóra tértem volna, kifáradva a naptól és a sok ringatózástól. Nyúltam a fogmosó poharamért, mikor is a tekintetem egy pillanatra félresiklott. Félresiklott, majd visszafutott a kispolcra, az agyamhoz csak ekkor ért el az információ, padlóba gyökerezett láb, fej vissza, dermedt bámulás vagy fél percig. A fél percből kettő lett, nem mertem megmoccanni sem, előttem a tenyeremnél sokkal nagyobb pók, egy rém, aki ráadásul hirtelen megiramodott, a tekintetem rángva követte, majd ismét megpihent a mosdó mellett.
Talán most az jár a fejében, milyen szögből csapjon le rám, cikáztak a gondolataim, de még mindig képtelen voltam a cselekvésre. Hátrébb araszoltam, becsuktam a fürdő ajtaját, elő a telefonnal, hívom Matyit. Ha Matyi az ex-em lett volna, tiszta Annie Hall az egész, ekkor már kezdődött a hisztéria, de a történet több szempontból sem illett a filmbe. Kapásból azért, mert a fenevad Matyit is lepszichózta, most már ketten álltunk ott gutaütötten. „Te tartsd szemmel a dögöt, én lemegyek a személyzethez” – jött a mentő ötlet, és már sprinteltem is. Lefelé mászva imádkoztam, nehogy az állat kimásszon a hálóba, meglapuljon valahol, hogy megvárhassa, álomra hajtom a fejem, és aztán bumm, adja a mérget. A fiúk felfegyverkezve követtek, ez reményt adott. Benyomultak a házikóba, én kintről kiabáltam. Hallottam a harcot, és megnyugtatott a végén a csend.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.