A CIGÁNYSÁG INTEGRÁCIÓJÁNAK PROBLÉMÁI A 19. SZÁZAD VÉGÉN

NAPI TÖRTÉNELMI FORRÁS BLOG
Szerző: Balogh Ebner Márton
2016.02.05.

A 20. század egyik legégetőbb és máig aktuális problémája a magyarországi cigányság integrációja. Olyannyira az, hogy a kérdés az ezredfordulón túl is folyamatos politikai csatározások, a mindennapi közbeszéd témáját szolgáltatja, a legmesszebb menő indulatok mellőzése nélkül. Cikksorozatom jelenlegi, első részével egyfelől arra teszek kísérletet, hogy felhívjam a figyelmet a legfőbb integrációs problémákra, illetve ezek történeti előzményeire. Másfelől azonban több olyan széles körben elterjedt sztereotípiával is foglalkoznék, amely a cigányság megítélése kapcsán makacs módon van jelen a magyar társadalomban.

A cigányság integrációs lemaradása, a társadalom perifériájára szorulása nem egyszerre ment végbe, miként arra Dupcsik Csaba is felhívta a figyelmet: a folyamatos bevándorlások miatt a korábban érkezők (a 14-18. században) sikeresen integrálódtak, sőt, részben asszimilálódtak.[1] A 19. század folyamán, a gazdaság átalakulása miatt a cigányság tradicionális munkákat végző része (szögkovácsok, kosárfonók, vándorköszörűsök, kovácsok, bádogosok, stb.) egyre inkább a fejlődő környezetük perifériájára szorult.[2] Paár Ádám tanulmányában felhívja  a figyelmet arra, hogy a keletről érkező oláh-cigányság szociális elmaradottsága miatt, a már korábban Magyarországon élő, s letelepedett életmódot élő, integrálódó cigányságot is negatív megkülönböztetések érték.[3] 

ITT OLVASHATÓ