VIDNYÁNSZKY CSAK A LÁTVÁNYNAK ÉL

VÁNYA BÁCSI BLOGJA
Szerző: iolé
2016.01.16.

A nőknek szerelmet adó, hűséget hazudó, száz éve bolyongó hajós megérkezett a Nemzeti Színházba is. Jött, és körötte felsóhajtottak lányok, asszonyok, mind a nevét suttogták vágyakozva,
Szindbád!...Szindbád!... És hallgatták ezt a férfiak, fröccsös poharakba, sörös kriglikbe sunyt tekintettel, sült húsokkal teli tálak előtt, a kisvárosi urak, irigyen, mert soha nem jutott nekik annyi a nők illatából, mint a hajósnak. Szakonyi Károly KRITIKÁJA.

Vidnyánszky Attila most Krúdyhoz nyúlt, az ő novelláiban érezte meg új produkciójához a nemes irodalmi alapot. Mert Vidnyánszky nem színdarabot rendez, hanem a látomását. Kézhez kap egy szöveget, és mint egy nagy fantáziájú koreográfus, színpadra komponálja. Olekszandr Bilozub megteremti hozzá a díszletet, a nőknek szépséges ruhákat tervez, Vidnyánszky pedig a tág játéktérben ritmikus mozgásba hozza a szereplőket. Ha illő zenét szerzett volna hozzá egy, a Krúdy világát érző muzsikus, balettnek is elképzelhetnénk ezt az előadást. Persze akkor nem élvezhetnénk a századelő (mármint a XX.) zseniális írójának lírába oltott, melankolikus, bölcs mondatait, amelyek átütnek a minden figyelmet lekötő látványon.

Vidnyánszky fantáziája általában képzőművészeti (hogy ne mondjam, festői) látványban testesül meg, ezt láttuk az első világháborús képekben, a Molnár-darab, a Fehér felhő színre vitelében, legutóbb a Don Quijotéban, a szó mindig háttérbe szorul, s ez eleinte elégedetlenséggel tölt el. De aztán rá kell jönni, hogy ez az ő színháza. Már sok évvel ezelőtt, a régi Nemzetiben is a látvány volt fontosabb a Hubay-darab, a Hová lett a rózsa lelke? rendezésében. És Debrecenben is ezt fedeztem fel Móricz Zsigmond Úri muri előadásában...

ITT OLVASHATÓ