2016. január 20., szerda

ÚSZÓSZERELEM

HVG ONLINE -NYÜZSI
Szerző: Mérő László
2016.01.18.


Rómeó és Júlia legalább annyira szól a korabeli Veronáról, mint a két főszereplő szerelméről. Katinka és Shane története a mai Magyarország, és egyben a globalizálódó világ kvintesszenciája.

Gyárfás Tamás úszófőnök „az édes Katinkát szeretné visszakapni”. Apuka a kicsi lányát, akit elragadott tőle a gaz csábító, aki még ráadásul idegen is, sőt nemcsak afféle német vagy román, hanem egyenesen amerikai. Joggal várja el, hogy mögé álljon a nemzet, még az a része is, aki a női princípiumról talán másként gondolkodik. Apa csak egy van, és haza is.

A történetről már szinte mindent megírtak, de ez a szerelmi szál valahogy elsikkadt a nagy hangzavarban. Pedig előttünk játszódik a 21. század egyik nagy szerelmi története, maga az élet írja. Elég időt töltöttem pszichológusok között ahhoz, hogy ne tudjam nem észrevenni, ahogy Katinka hullafáradtan, a végletekig kihajtva magát odaadó szerelemmel néz ki a medencéből a párjára, aki egyben az edzője is, és éppen egy elrontott benyúlás miatt kiabál vele úgy, hogy zeng az uszoda...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.