2016. január 23., szombat

SÜDDEUTSCHE ZEITUNG: ÚJ CSODAFEGYVER

HUPPA BLOG
Szerző: Cathrin Kahlweit
2016.01.23.


Orbán Viktor magyar miniszterelnök messzire nyúló szükségállapot-törvényt akar keresztülvinni. Az ellenzék és a civil szervezetek megkongatták a vészharangot.

Magyarországon legutóbb szinte csodálatra méltó nyugalom állt be, legalábbis az alkotmányvita területén. Orbán Viktor kormánya a 2010-es választási győzelem után kétharmados többsége hatalmával új alaptörvényt dolgoztatott ki, amely az Európai unió kritikus beavatkozásaihoz vezetett. Most Orbán miniszterelnök és Fidesz pártja újabb fontos ponton akarja megváltoztatni az alkotmányt: terrorveszély és terrortámadások esetére messzire nyúló felhatalmazásokat terveznek, és ezek már nyilvánosságra is kerültek. Az új szükségállapot-törvény a tervek szerint érvényes lesz „fegyveres, vagy cybertámadások esetén” is. Azt azonban a tervezet nem határozza meg, hogy hogyan is néz ki egy ilyen „terror-veszélyhelyzet’. Így a tervezetben fellelhetők olyan fogalmak is, mint „nemzeti válság”, és „megelőző védelem”. A dokumentum rámutat, hogy új jogi alap szükséges az új jellegű fenyegetésekhez, amelyek túlmennek a klasszikus államközi konfliktusokon...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.