2016. január 20., szerda

NEM KELL BEHÓDOLNI A HATALOMNAK, NEM KELL LEMONDANI A NÉPSZAVAZÁSRÓL

MAGYAR NARANCS - NARANCSBLOG
Szerző: narancsblog
2016.01.20.


Úgy kell egy népszavazás ennek az országnak, mint egy falat kenyér. A Kúria döntése elképesztő, de a felháborodásból előnyt is lehet kovácsolni.

A népvezérek mindig is a nép véleményétől rettegtek legjobban – írtuk szerkesztőségi cikkünkben nem is olyan régen, amikor azt az egészen elképesztő jelenséget elemeztük, hogy a Nemzeti Választási Iroda & Bizottság az Orbán-rendszer lényegét veszélyeztető összes népszavazási kezdeményezést egyszerűen lesöpörte az asztalról. Most a legfelsőbb bírói fórum hozott olyan döntést, mely nyomán a kezdeményezők érthető módon gyanakodnak politikai befolyásolásra.

A Kúria ma nyilvánosságra hozott döntése elvágta az olimpiáról és a Városligetről szóló népszavazási kezdeményezést. A két kérdés így hangzott: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata ne pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?”, illetve „Egyetért-e azzal, hogy a városligeti építési szabályzat ne tegye lehetővé új múzeumi épületek építését a Városligetben?” Az első elutasításakor a Kúria azzal érvelt, hogy a főváros már benyújtotta a szándéknyilatkozatot a NOB-nak, és februárban – vagyis a népszavazás kiírásának lehetséges időpontja előtt – már a pályázati dokumentációt is el kell küldenie. A második kérdésben pedig azt állapította meg, hogy a Városliget beépítését törvény szabályozza, amelyet helyi népszavazás nem írhat felül.

Az érvelés és a döntés mindkét esetben sérti az igazságérzetünket, hiszen ezek olyan ügyek, amelyek alapvetően befolyásolják a budapestiek életét, akik joggal várják el, hogy véleményt nyilváníthassanak róluk. Ráadásul gyakorlatilag minden ellenzéki párt hajlott arra, hogy támogassa a népszavazási kezdeményezést, tehát joggal feltételezzük, hogy komoly társadalmi támogatottsága van...

ITT OLVASHATÓ

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.