2016. január 19., kedd

MAD REX

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.01.19.


A rezsit márpedig csökkenteni kell, mert a NER nem hagyja az árokparton támogatóit, minden nap érezni kell a szerető gondoskodást, hogy a legközeléebbi választáson - már, ha nem rendkívüli állapitnak fogják hívni - a szavazótábor jóindulata biztosított legyen.
Ehhez az egyik feltlétel bioztosított, hiszen a nyomdák készen állnak arra, hogy felhasználják a félmillió vödör narancssárga festéket, mellyel megalapozzák a közleményt, mely szerint az új időszámítás és az új magyar állam létrejötte óta mennyit takarítottál meg a rezsidből.
Ahogy múlnajk az évek, ez egyre barátságosabb szám lesz, nagy kár, hogy mellette nincs ott kék alapon, hogy a magyar állam és a kereskedők mennyit takarítottak meg ugyanezen időszak alatt a beszerzési árakon, mert könnyen meglehet, hogy többet, mint amennyit - bizonyítandó szociális elkötelezettségüket - odaadtak a fogyasztónak.
Schwarz bácsi, mint a pénzét lenyelő automatára, erre is mondhatná: Ögyes, ögyes, nem kerül semmibe, mégis hatásos...

Juliska néni, a szomszéd nyugdíjas meg örül, mint akit kétszer fenékberúgtak, hiszen jól járt, fenéken billenthették volna háromszor is, de kettővel megúszta, mert olyanra gondolni se mer, hogy a fogyasztói árak valamiféle automatizmus alapján kövessék a beszerzési árakat, az árképzés nálunk az Úr kezében van, az Úrnak pedig az Isten pénze sem elég.
Hogy a rezsicsökkentésnek nem ő a nyertese, ez sem igen érdekli, mert ő csak a narancssárga alapon feketével feljegyzett számokat látja, és arra esély sincs, hogy fehéren feketével kinyomtatva megtekinthesse Rogán Tonya vagy Szíjjártó külügyér közműszámláit, mert jó eséllyel kiderülhetne, hogy kéthavi rezsicsökkentésükből ki lehetne fizetni Juliska néni egész évi összes közműszámláját, beleértve a kéményseprés díját is, - azt a bizonylatot, melyerről a megtakarításáról szól bátran tárolhatja a hideg konvektoron, aztán majd megtalálják az örökösök, mikor tavasszal kiolvasztják az öreglányt és ők is hálásak lehetnek Orbánnak...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.