Szerző: Losoncz Márk
2016.01.27.
Aligha túlzás azt állítani, hogy a vajdasági zsidók Európa egyik legkíméletlenebb vidékének áldozatai lettek. Számos statisztikából egyenesen az következtethető ki, hogy az arányokat tekintve ebben a régióban gyilkolták meg a legtöbb zsidót, mintegy 90 %-ukat.
A második világháború idején négy olyan bestiális entitás közé szorultak, amelyek bizonyos korszakaikban nem csupán ellenállás nélkül, sőt lelkesen asszisztáltak ahhoz, hogy minél több település judenfrei,judenrein legyen, hanem egyenesen kezdeményezőleg léptek fel a kegyetlenkedésben. A szerémségiek és a bánátiak eltüntetésében a német katonai igazgatás alatt levő Nyugat-Bánság, az usztasa Független Horvát Állam vagy a szerb állam apparátusa vett részt, míg a bácskaiakat a magyarországi vidéki zsidóság részeként gyilkolták meg. S amiként Magyarország az antiszemitizmus egyik fáklyavivőjeként lépett fel megannyi módon, a numerus clausus-tól és a zsidótörvényektől a kamenyec-podolszki deportálásig, úgy a Nedić-kormány is, amelynek vezetője az újonnan érkezett megszállóknak „a zsidókérdés mielőbbi megoldását” javasolta, élen járt a népirtáshoz való segédkezésben – Szerbia így a másodikként zsidómentesnek nyilvánított ország lett, a wannsee-i konferenciát is megelőzve (s a belgrádi Staro sajmištén már 1941. októberétől működött koncentrációs tábor).
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.