KÉTOLDALI VÉLEMÉNYDIKTATÚRA

MAGYAR NARANCS - LIBERÁLIS SZEMMEL - REPUBLIKON
Szerző: Reiner Roland
2016.01.07.

Kövért vagy Ákost azért veszélyes tisztán morális alapon elutasítani, mert bármelyik következő vitában mi magunk lehetünk azok, akik „rosszul” gondolkodnak.

2015 decemberében váratlan intenzitással és meglepően kitartóan határozta meg a hazai közbeszédet a Kövér László- és Ákos-nyilatkozat és az azt követő szerződésbontások (előbb a Telekom Ákossal, aztán a kormány a Telekommal). A 2016-os politikai év szempontjából alapvetően nem is a vita témája (nők önmegvalósítása, illetve egy magánszemély, egy cég és a kormány viszonya), sokkal inkább a stílusa és a résztvevők stratégiája fontos – ez ugyanis egészen biztosan velünk marad, és félő, hogy ez határozza meg az idei vitákat is (ennek jelei már látszanak a kölni események értelmezése kapcsán).
 „Véleménydiktatúrázás” az egyik oldalról, „normálisországozás” a másik oldalról: ha távolról nézzük, és egy-egy szóval kéne jellemezni a szemben álló felek fő érveit, akkor ezek lennének. Egy demokratikus közélet legtermészetesebb része, hogy a különböző értékeket vallók vitatkoznak, ám a vitaképtelenség, a bezárkózás és az ezzel szükségszerűen járó polarizáció hosszú távon egészen biztos káros egy demokráciának.

Pedig úgy tűnik, hogy ma Magyarországon egyre zártabb a jobboldali és a balliberális véleménytábor, és egyre hasonlóbb logika szerint működik. A stratégia lényege mindkét esetben a helyesnek vélt politikai közösségből való kizárás szándéka – aki nem része, annak a véleménye tartalomtól függetlenül válik hamissá, tévessé.
Mindez önmagában nem új jelenség: a 2000-es években a Fidesz önmagát azonosította a nemzettel – kizárva így belőle az MSZP-t és az SZDSZ-t. A másik oldalról a baloldali és liberális képviselők önmagukat a demokratikus politikai közösség letéteményesének tartották, melyből pedig a Fidesz volt kizárható. A 2010-es politika átrendeződés a jobboldali túlsúly következtében némileg zárójelbe tette, elhalványította ezt a kettős szembeállítást (illetve a Fidesz és személyesen Orbán Viktor a kétharmados győzelemmel, majd a centrális erőtér logikájával igazolni látta a korábbi stratégiát).
Dacára annak, hogy a baloldal és a jobboldal továbbra sincs egyensúlyban, e korábbi kettősség mára – a nagyon aktívan politizáló civil értelmiségnek köszönhetően – újjáéledt, és áthatóbb, mint korábban. A jobboldali politikusok, újságírók számára a balliberális gondolatok nemzetellenesek: bevándorló- és melegházasság-pártinak bélyegzik őket, a női önrendelkezést szülésellenesnek állítják be.
A balliberális értelmiség viszont reakcióként „normális országról” és „nyugati gondolkodásról” beszél – pontosabban annak hiányáról – mint olyan alapvető tulajdonságról, amely feltétele a részvételnek a politikai közösségben. Pedig ahogy egy menekültbarát balliberális nem kívánja Magyarország pusztulását, úgy a bevándorlást ellenző jobboldaliról sem kéne feltételezni, hogy nem európai módon politizál – neki csupán mást jelent ez a fogalom.

ITT OLVASHATÓ